Leszavazták a szegedi képviselők Botka javaslatát, amely rászorulóknak adta volna a fizetésemelésüket
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.
Kiválasztott helyi vezetői még Csongrádban sincsenek a Tisza Pártnak, de újabb lökést kaptak a szerveződő Tisza Szigetek attól, hogy Magyar Péter bedobta az előrehozott választást. A mozgolódás nagy, a nyilvánosság viszont elenyésző.
Szeged polgármestere szerint a kínai dolgozókon túl Makó környéki, valamint Szerbiából vajdasági munkásokra is számítanak a szegedi pályakezdő fiatalok mellett.
A város újabb területet adott át a beruházónak, a vételárból visszafizetik az államtól kapott támogatást.
Joób Mártont 271 millió forintos költségvetési csalással vádolják, ezért zárták ki korábban az ellenzéki frakcióból is, most polgármesterjelöltként indul el Botka László ellen. Jelöltjei között volt helyi Fidesz-alelnök is szerepel.
Joób korábban Botka szövetségese volt.
A jelenlegi városvezető az elkövetkező évek legnagyobb feladataként a BYD elektromos autógyárának megépítésének „levezénylését” említette.
Az újszülöttek után járó egyszeri szülési támogatás összegét pedig megduplázzák.
Nem akárhol épülhet meg a keleti nyitás eddig legnagyobb presztízst hozó beruházása, az ellenzék fellegvára adhat otthont a Teslát is előző kínai e-autó-gyártónak, a BYD-nek. Cserébe Botka László polgármester városa pont úgy viselkedik, ahogy a fideszes települések.
Jól jön Botka László polgármesternek, hogy az önkormányzati választás előtt ekkora ipari fejlesztést mutathat fel – noha korábban pont a fenntarthatóság fontosságával érvelt, hogy miért nem érkezik ilyen projekt a városba.
Előbbin egy hét múlva indul a közlekedés, de menetrend még nincs.
Egyre valószínűbb, hogy elektromos buszokat gyártó üzem épül a városban.
Joób Márton korábban Botka László frakciójában politizált, onnan azonban a vádemelés miatt kizárták. Botka Lászlóék szerint azóta összejátszik a Fidesszel.
Jóllehet a politikai hullámokat is kavart építőipari nagyvállalat, a Szeviép 12 évig húzódó agóniája végén a hitelezők zöme hoppon maradt, egyikük milliárdos összegért perelte be a volt tulajdonost.
Reggel Varju László köszöntőjére ébredtek a csongrádiak.
Az önkormányzatok pozícióját jelentősen gyengíti az új építésügyi törvénytervezet. Korábban, egy személyes találkozón éppen az előbbi ellenkezőjét ígérte a szegedi polgármesternek a miniszter.
A felelős és mérsékelt politikus, aki nem akarja felforgatni azt a nyugati világot, amelynél hatékonyabbat és szabadabbat nem ismerünk, és amely maga az Európai Unió, nem ígér társadalmi igazságot. Vélemény.